Mikor kell szülni?

Nahát.. Jót kérdezel – mondtam  zavartan a huszonévesnek, mert valószínűleg nem én vagyok az optimális életkorban szülő nő prototípusa. Én megfejeltem olyan 8-10 évvel a statisztikát. Lehet, hogy jobb lett volna pár évvel korábban, de én akartam így. Húsz és harminc között eszembe sem jutott, élni akartam, élveztem, hogy pénzt keresek, és arra költöm, amire akarom. Ott voltam az első, második, harmadik Kapolcson, az első, második, többedik Szigeten, Rékával elautóztunk Portugáliába, meg vissza, bár már Madridban lerobbantunk… 24 évesen ment adásban az első általam írt Família Kft epizód, Isten nyugosztalja, elég rusnyán beiszogattunk ennek örömére. Kicsit belepillantottam az antik bizniszbe, az jó kis iskola volt sok szempontból, Moróéknál nagyon szerettem dolgozni. Aztán jött a Joy, a könyvkiadó, majd a Diéta, amit tíz évig építgettem. És a borgőzös, világmegváltó beszélgetések a Blues Kocsmában meg a Big Mambóban… a szingli időszak csajos hétvégéi…  sose cserélném el azokat az éveket, azokat a szerelmeket, egyik zűrösebb volt mint a másik, de nyomot hagytak, egyik nélkül sem lennék az, aki.

Hogy mikor kell szülni?

Amikor tervezed, amikor nem, amikor összejön, minél fiatalabban, minél később, amikor megtaláltad az igazit, amikor megtalálod  a használhatót, amikor van pénzed, amikor van hol laknod, amikor még bírják a nagyszülők…  Hogy én mit gondolok? Ha megértél rá. Ha nem csak az jut eszedbe, hogy le kell mondani a péntek esti bulikról, a cuccozásról, a fesztiválozásról, vagy a wakeboardozásról. Azt most még nem tudod, hogy az égvilágon nem maradsz le semmiről. Alig múltam húsz, tobzódtam a filmszemlében, Művész mozi hétfőn, Hunnia kedden, filmes szaklapokat olvastam állandóan. Egy alkalommal megkérdeztem az akkor még inkább civil Fábry Sanyit egy filmről, mire azt mondta, nem látta. Micsodaaa? Akkor ez teljesen megdöbbentett. Erre ő csak annyit mondott: tudod, van az az idő, amikor az ember nem akar ott lenni mindenhol. És tényleg. Szóval, ha már nem akarsz mindenütt ott lenni.  Mert akkor már lassan megtalálod a helyed, esetleg még hiányt is érzel. Ekkor érdemes szerintem belevágni. Persze jobb, ha megtalálod azt a pasit, aki boldog lesz a hírtől. Enélkül is lehet, bár akkor tartozol egy magyarázattal a gyereknek.  Húzhatod az utolsó pillanatig, akkor viszont számolj azzal, hogy belédhasít a gondolat, lehet, hogy nem éred meg, hogy unokád lesz. Ezt azért fel kell ám dolgozni.

Elképzelni úgyse tudod, hogy milyen lesz, senki sem tudja, szerintem. De lesz egy nap, amikor az égbe kiáltanád: anyának lenni kurva jóóóóóóóóóóóó!

Reklámok

Vaníliatorta málnával gyorsan és könnyedén

GZ fél hatkor kelt, hatkor elindult, végre, fél hétkor feldobtam a képet a fészre, hétkor kész lett a nokedli, fél nyolckor visszaaludt.                Nyilván elfáradt  angyalom.. mégiscsak egy mérföldkő ez az életében.. aztán a pulykacombot is lesütöttem, jutott idő vasárnapi szerelemre is, éééééééééééééééééééljen, és még a blogra is fel tudok tenni egy receptet?? Pazar az élet, na! Esküvői meghívót hozott tegnap Sisi és Csabi és a másfél éves Zuzu, júniusban megyünk ünnepelni. Rögtön egy fehér tortára gondoltam, valami szép gyümölccsel. Áfonyát terveztem, de azt épp nem kaptam az első boltban, viszont szép volt a málna, terv módosult, de megérte. A süti végtelenül egyszerű…basszus mindig ezt írom.. de tényleg így van. Nem kell félni a sütéstől, csak pontosan kell mérni, és nem árt egy jó minőségű sütőforma, akkor baj nem lehet. Villámgyorsan össze kell keverni, egy óra sütés, és kész.  Az utóbbi idők legjobb tésztája lett, egyszerűen omlós, puha, de nem száraz, tényleg remek tortaalap. Megkenni, díszíteni tálalás előtt érdemes, hogy a gyümölcs ne áztassa el.

Hozzávalók 10 szelethez:

  • 175 g vaj
  • 175 g barna cukor
  • 225 g liszt
  • 2 tk vanília
  • 3 tojás
  • 1 tk sütőpor
  • 4 ek tejföl

Krém:

  • 2 doboz natúr Philadelphia sajt
  • 2 kanál tejföl
  • 10 dkg por cukor / édesítő
  • kókuszkrém

Elkészítés:

A vajat picit megolvasztom, hogy kenhető legyen. Ez 20 mp a mikróban. Ha megolvadt, egy tálba teszem, mehet bele a cukor, a vanília és a tojás, géppel, 2 percig keverem. Majd hozzáadom a sütőporral kevert lisztet, végül a tejfült. Újabb két perc keverés és kész is. Kivajazott formában 50 percig sütöm. Az én formámban nem ragad le soha, de érdemes alátenni sütőpapírt.  180 fokon kell sütni, 50 perc után kiveszem a sütőből, 10 percre hagyom a formában, utána veszem csak ki. Kiveszem, hagyom teljesen kihűlni, utána krémezem.

A Philadelphia sajtot is beteszem a mikróba 20 mp-re, hogy kenhető legyen. Édesítem, kikeverem a tejföllel és 2-3 kanál kókuszkrémmel. Ez utóbbi elhagyható, amúgy bioboltokban lehet kapni.

Fehér ünnepi torta

Ezt a tortát a születésnapomra sütöttem, még februárban.  Magam magamnak, igen, egyáltalán nem érdekelnek a cukrászdai torták, zöme átlagos, unalmas, ehetetlen. Ami meg érdekelne, annak meg irreális az ára. A fehér krémes tortákat nagyon szeretem, ezt már írtam. Ez a recept egyáltalán nem bonyolult, a gyümölcstől meg a reszelt csokitól lesz igazán szép a torta. Nem tömény, bár nem kalóriaszegény, ha xilittel készíted nem lesz lelkiismeretfurdalásod.

Hozzávalók a tortához:

  • 226 g vaj
  • 225 g xilit vagy cukor
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 4 nagy tojás
  • 200 g liszt
  • 1/2 cs sütőpor
  • 25 g kukoricaliszt
  • 3-4 ek. tej
Krém belül:
  • 15 dkg étcsokoládé
  • 1 dl tejszín
  • 1 ek nutella

Krém kívül:

  • 24 dkg mascarpone
  • 2 dl tejszín habbá verve
  • porcukor, xilit ízlés szerint
  • habfixáló leírás szerint
  • tejcsoki a reszeléshez
  • gyümölcsök

180 fokra melegítsük elő a sütőt. 20 centis tortaformában kell sütni, látszatra kicsi, mennyiségre viszont bőven elég 4-6 személynek. Nigella recept ez is, ő azt írja, a tej kivételével bedobja a hozzávalókat a turmixgépbe és hajrá. Én azért alaposan kikevertem a tojás a xilittel, a vaníliával, majd a vajjal, utána adom hozzá a száraz anyagokat, végül a tejet. Lágy, folyós állagú massza lesz belőle, így lesz jó. Megfelezem, külön sütöm meg a két lapot, mert egyben túl vastag lenne. Olyan 25 perc alatt megvan, amikor kezd elválni a sütőforma falától, akkor jó lesz. Kiveszem, hagyom hűlni. Amint kihűlt megkenem, összeillesztem.

A belső krém:

Gőz felett megolvasztom a csokit, hozzáadom a tejszínt és a nutellát, hagyom hogy kihűljön, majd habverővel felverem. Nem lesz belőle hab, csak egy kicsit könnyedebb lesz. Ezt kenem a két lap közé.

A külső krémet és a díszítést célszerű az utolsó pillanatban rátenni, hogy ne essen össze a hab. A külső krémhez egyenletesen elkeverem a mascarponét. Majd porrá darálom a xilitet, azt fogom adni a tejszínhabhoz. Ezt a habot viszont jó keményre felverem, teszek bele habfixálót is. Ezt akkor érdemes használni, ha szállítjuk a tortát, és órák telnek el a fogyasztásig. A gyümölcsöket megmosom, papírtörlővel leitatom róla vizet, ráteszem, ahogy sikerül, és a végén reszelek rá körben egy kis csokit. Ehhez kérj segítséget, valaki tartsa a tortát, és forgassa kissé megdöntve. De csak óvatosan, nehogy leesseeeeeeeeeeeeeeeen.

Trükk, hogy ne legyen minden csokireszelékes:

A tortatálra tegyél sütőpapírból kivágott csíkokat, olyan 10 centi széleseket, erre tedd a tortát, utána kezdd el megkenni díszíteni. Ezeket  könnyedén ki lehet majd a kész torta alól húzni, így tiszta marad a tortatál. Mert kész tortát áthelyezni lehetetlen.

 

Húsvéti fészek

Imádom az ötletes és dekoratív jópofaságokat, mint ez a csokifészek. Nagyon gyorsan elkészül, ehhez aztán semmi tudomány nem kell, a gyerekekkel együtt is el lehet készíteni.  Gabonapehelyből és olvasztott csokiból készült, a tetején meg tojáscukorka van, és ennyi. Én étcsokoládéból készítettem, de tejből szebb lesz, és a gyerekek is lelkesebbek lesznek. A receptet Nigellánál találtam, de ahogy láttam a pinteresten, sokan ismerik a világban.

Hozzávalók 5-6 darabhoz:

  • 20 dkg csoki
  • 2 dkg vaj
  • 10 dkg gabonapehely
  • cukorka

A gabonapelyhet egy tálban apróra töröm, leginkább a markomban. Nem kell nagyon összezúzni, de túl nagy darabok se maradjanak. A csokit gőz felett megolvasztom a vajjal. Ha kész, beleteszem a gabonapelyhet, összekeverem.Folyósnak fog tűnni, de nyugi, meg fog szilárdulni. Egy tálcára sütőpapírt teszek, arra pakolom rá a halmokat, olyan 6-7 centi átmérőjűt,  tetejüket benyomom, hogy fészek formája legyen, megmaradjanak benne a tojások.  Hűvös helyre teszem, a csoki visszaszilárdul, és kész, lehet dekorálni a tojáscukorral.

Te is kidobsz 40 kiló kaját?

Én is sokat, minden szándékom ellenére még mindig sokat. Hiába tervezek egyre gondosabban, hiába szűkösebb a költségvetés most, hogy itthon vagyok a gyerekkel, mégis sokszor bosszankodom azon, hogy megint nem sikerült eltalálni azt a menyiséget, ami elfogy.  “Magyarországon az ENSZ és az EU adatai szerint egy ember átlagosan 40 kiló élelmet dob ki évente, ami összesen 400 ezer tonna. Ha kilónként 500 forintos értékkel számolunk, akkor a pazarlás 200 milliárd forintba kerül.” – olvasom az origo kiváló cikkében itt. Amerikában 100 kilót is eléri a kidobott kaja mennyisége, ez valami elképesztő adat, a jóléttel együtt jár az, hogy a szemétbe is több kerül.

Próbáltam végiggondolni, mit is csinálok rosszul. Alapvetően lista alapján vásárolok, kigondolom a menüt néhány napra előre, és összeírom, mi az, amit ehhez meg kell venni. Jobban szeretem a kisebb diszkontokat, boltokat, kevesebb impulzus ér, de még így is mindig több kerül a kosárba, mert épp egy kedvező akció van, vagy mert megszólított valami. Sokszor esem túlzásokba a zöldséges pultnál, vagy a piacon, megveszem, mert szépnek látom az árut, aztán másnap már kezd fonnyadni a retek, a cukkini, a saláta. Felét megesszük, aztán a maradék a kukában végzi. Mondjuk néha a férj is gondol egyet, és egyeztetés nélkül vásárol ezt-azt, így megduplázódik például a sajt mennyisége, ami mostanság szintén elég hamar penészedni kezd.

A felvágottak minősége annyira rossz, hogy egyre inkább, és szívfájdalom nélkül lemondok róluk. Már ha megveszem, sem tetszik az illatuk, folyik belőlük a víz, vagy olyan sósak, hogy ehetetlenek, így a kutya táljában landolnak. Virsli dettó. Persze jogos a kérdés, miért mérgezzük a kutyát, ő is csak ember.  A férjem házi mangalicakolbászra váltott, az legalább tudjuk, miből van. Én nem szeretem, de inkább eszem reggelire vajas zsemlét, üresen vagy sajttal. A képen egy házi májkrém van, nagyon egyszerű, leírom hamarosan.

Mivel hétköznap két napra főzök, hol hármónknak, hol négyőnknek, így teljesen változó, kinek mikor mekkora az étvágya. Van amikor a leves marad meg, van amikor a köret, a rizs szinte mindig, jó dolgunkban néha már nincs ínyünkre a tegnapi kaja, pedig ez nagy luxus… A sütikkel persze nincs gond,  de az csak hétvégén van, és kis adagban készül mostanság.

Öcsém pedzegette nem régen, hogy kellene tartani csirkét – értsd anyánk kontójára, ő etet,  gondoz, ő gyilkol – de a csirkének is a combja meg a melle fogy leginkább, a maradékkal meg mi lesz,  a lábát gyerekkoromban sem éreztem túl közel magamhoz.  Ínségesebb időkben nem voltak ilyen problémák, minden részét felhasználták az állatoknak, a vértől a zsírig, adalékanyagok nélkül, ugye. Ma már válogatunk, nem csúszik minden. Itt jegyzem meg, hogy a legjobb levest pulykanyakból lehet főzni!

A hétvégén láttam az M1-en Borbás Marcsi Gasztroangyal című műsorát, ahol a sonka készítése, fogyasztása, kultúrtörténete volt a téma, nagyon izgalmas volt. Nem a kétnapos beinjekciózott gyorspácolt vackok, hanem a két évig érlelt, füstölt, szárított tradicionális eljárással készített sonkák, amit a sonkamester készít. Gyerekkoromban nekünk is mindig volt házi készítésű sonkánk, nyersen vajas kenyérrel, sütve, tojással, hagymával isteni volt. Abszolút megvan ennek a kultúrája a magyar gasztronómiában, csak mára elfelejtődött, sajnos, bár falun biztosan csinálnak még sonkát, remélem, mert ha nem, az nagy baj.  Mert az a nép, aki elfelejti az ételeit, az alapanyagait, semmit nem tud a föld műveléséről, illetve már csak kevesek, az egyszer majd nagy bajban lesz, ha lekapcsolják a villanyt, és leolvadnak a hűtők a bevásárlóközpontokban.  Van egy fogadásom, hogy húsz év múlva az agrártudás lesz a legértékesebb. Szerinted?

Csokikrémes kosárka

Ez is egy gyors desszert, persze csak akkor, ha van otthon leveles tészta, meg kosárka sütőforma. Ha nincs, csengess be hozzám jóbarát,  ahogy a sláger mondja, de ez sem ma készült. Ma nincs süti, ma húsz km lesz a kondibringán. Ahogy tegnap is, de ez magánügy, ugye.  Húsvétra is ajánlom ezt a csokis kosárkát, no nem a locsolóknak, nekik egy idő után már úgysem nagyon számít, mit tesznek eléjük, vagy ha hosszú a listájuk, akkor úgyis rohannak tovább. Ez meg inkább leülős, villával evős desszert, úgyhogy  mondjuk az ünnepi ebéd mellé talán szerencsésebb választás. Szerintem muffinsütőben is meg lehet csinálni, legfeljebb kicsit le kell vágni a tetejéből. Kalóriában sem vészes, egy untig elég belőle.

Hozzávalók:

  • fagyasztott leveles tészta
  • személyenként kb. 5 dkg csoki, ét vagy tej ízlés szerint
  • 10 dkg csokinként 1 dl habtejszín

Elkészítés:

A recept igazán egyszerű, a kiolvasztott tésztát belesimogatok a kivajazott formába, és kb. 10 perc alatt 200 fokon. Gőz felett megolvasztom a csokit, amíg olvad, felverem a tejszínt habbá. Étcsokit használtam, általában azt használok süteménykehet, krémekhez. A megolvadt csokit hagyom hűlni, ha már csak langyos, összekeverem a habbal, a kosárkába töltöm. Én körtét tettem mellé, mert az volt itthon, eperrel is, trópusi gyümölcsökkel is remek. Azon nyomban is asztalra lehet tenni, akkor egy könnyű habos desszert. De ha beteszed a hűtőbe, hogy kicsit visszaszilárduljon a csoki, akkor egy finom, sűrűbb csokikrém lesz belőle. Azt hittem, a leveles tésztának nem tesz jót, ha áll a hűtőben, de az egyiket másnap kóstoltam,  mert kettőt készítettem mindössze, és másnap is kifogástalan volt.