Varrtam egy bagolyt


bagoly
Na és, tehetnénk fel a kérdést, ha nem olvastuk volna Mrozeknél, hogy   a na és az ostobák kérdése. Történt egy nap, hogy megérett bennem az elhatározás, hogy varrni kell valamit. Nem valamit, egy bagolyt. Egyrészt, hogy tudjam, képes vagyok varrni egy bagolyt.  Másrészt meg érezni akartam, hogy ki tudok lépni az addigi paradigmából, kitérek-e a jól bejáratott hitrendszeremből. Abból például, hogy hülyeség bármit is varrni. De főleg baglyot. Persze volt ürügyem,hogy a gyereknek varrom, de ez  full kamu volt, hiszen hol a túróba érdekli a gyereket az, hogy az anyja varr-e valami madarat.

Szóval a hülyeség bagolyt varrni  feliratú sorompót átlépve nagy lendülettel előkaptam a szekrény alján hányódó kreatív zacskómat, kiszabtam, összevarrtam a madarat, szerintem egy óra alatt. És meg kellett állapítanom, hogy ez a bagolyvarrás jólesett. Egyrészt  kielégült  a bennem szunnyadó dilettáns művész. Némi önelégültséggel gondoltam Miki bácsira, aki csak azért adott ötöst anno technikából, hogy ne rontsa el a kitűnő bizonyítványomat. Lehet, hogy rosszul faragtam akkoriban a periszkópot, és rühelltem a gyakorlókertet is, de most bagolyban odatettem magam.  Hogy is van ez? Van-e itten tanulság? Aki ismer tudja, hogy azért hamarost kikerekedik a világmegváltás is. Szóval az a szitu,  hogy életben néha érdemes gondolni egy merészet, és letenni egy dédelgetett rögeszmét. Lehet ez valami eszetlenül radikális, hogy mondjuk költözzünk ki Új-Zélandra. Ez a ritkább, és nem is biztos, hogy megoldja azt,ami elől menekültünk. De mondjuk, le lehet tenni olyan téveszmét, hogy hülyeség felnőtt fejjel kreatívkodni. Mert öreg vagyok én már ehhez..  Miért? Ki mondja? Ki nem engedi meg?

Vagy olyanokat, hogy majd ha lesz idő, belefogok ebbe-abba. Mire vársz? Kapcsold ki a tévét,és máris időmilliomos vagy.  De olyat is érdemes elengedni, hogy csak a kemény munka hozza meg a gyümölcsét. Biztos? Ismersz ellenpéldát? Látod, ő nem hiszi ezt el. Mert ez is csak egy hiedelem, egy korlát, egy sorompó.  Aztán azon is érdemes elmélázni, hogy igaz-e, hogy csak a legmagasabb teljesítmény az elfogadható. Hogy mindig meg kell feszülni?  Ismersz ellenpéldát? Jaaaa.

Igaz-e, hogy egy nőnek szolgálni kell a családját, hogy egy férfinak uralnia kell az érzéseit?

Igaz-e, hogy úgy kell élnem, hogy az tetsszen a szüleimnek, a páromnak?

Igaz-e, hogy értékesebb vagyok, ha a környezetem elvárásai szerint viselkedem, nem önmagamat adom?

Igaz-e , hogy az élet nehéz, és nem érdemeljük meg a boldogságot?

Igaz-e, hogy a “másik” párt van hatalmon, akkor ez ország egy nagy fostenger?

Szabad folytatni.

Ha hiszed a felsorolt állításokban, akkor ez lesz a valóságod. Ha azt hiszed, hogy a boldogtalan életedért Orbán Viktor a felelős, akkor boldogtalan is marad. Ha megnézed, milyen lenne az életed enélkül a gondolat nélkül, akkor fogsz találni egy másik életet. De ehhez azt kell, hogy észrevedd azt, hogy másképp is lehet nézni a világot, a családod, de legfőképp magadat. Vannak elméletek,miszerint a gondolataink 90 %-a nem is a miénk.

Hogy kié? A szüleinké, a párunké ,a szomszédé, a főnöké, a plébánosé, a zöldségesé, és a többi. Érdemes keresgélni, hátha néha ráakadsz egyre-másra abban a maradék 10 %-ban, ami tényleg a tied.

Hiszem, ha látom, szoktuk mondani. De nem. Amit hiszek, azt látom, ez így működik. Amíg át nem léped kedvenc sorompóidat, vagy le nem teszed a szemüveget. Uff.

Reklámok

1 hozzászólás (+add yours?)

  1. szogletesaranyhal
    aug 22, 2013 @ 21:14:11

    1) A bagoly szupercuki! 🙂

    2) Ez 1oo%-ig így van, amit írsz. Nekem a legszemléletesebb lecke e téren az életemben az volt, mikor láttam, hogy mennyire elképesztő különbséget jelent az élet minőségében, hogy 2 teljesen azonos, súlyos betegséggel küzdő gyerek szülei mennyire másképp élik meg ugyanazt a helyzetet. A betegség teljesen ugyanaz volt, ugyanolyan dolgokra tette képtelenné a két gyereket, mégis, az egyiknek a szülei úgy fogták fel, mint egy (persze baromi nehéz) tanulnivalót, ami számtalan megoldandó helyzettel jár, a másikéi meg mint egy végzetes sorscsapást, ami tönkreteszi az életüket. Az egyik családban ugyanazokat a helyzeteket sokkal több nevetés közben próbálták valahogy megoldani, a másikban viszont szinte mindig kézzelfogható volt a teljes reménytelenség érzése. (És az a legviccesebb az egészben, hogy az utóbbi család volt sokkal gazdagabb, a szegényebbek bírták sokkal jobban elviselni, pedig nekik a mindennapi kenyér is folyamatos harc volt a betegség miatti harcok mellé.)
    Nekem ez a példa mutatta meg leginkább eddig életemben, hogy sokkal inkább a “tudat határozza meg a létet”, mint fordítva, ha filozofálhatok ilyen nagyot. És igyekszem ezt magamra is alkalmazni, mert láttam, milyen óriási különbséget jelentett ez a gyakorlatban. Totálisan nem mindegy, milyen gondolatok kíséretében állunk neki valaminek.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: