Csokikrémes kosárka

Ez is egy gyors desszert, persze csak akkor, ha van otthon leveles tészta, meg kosárka sütőforma. Ha nincs, csengess be hozzám jóbarát,  ahogy a sláger mondja, de ez sem ma készült. Ma nincs süti, ma húsz km lesz a kondibringán. Ahogy tegnap is, de ez magánügy, ugye.  Húsvétra is ajánlom ezt a csokis kosárkát, no nem a locsolóknak, nekik egy idő után már úgysem nagyon számít, mit tesznek eléjük, vagy ha hosszú a listájuk, akkor úgyis rohannak tovább. Ez meg inkább leülős, villával evős desszert, úgyhogy  mondjuk az ünnepi ebéd mellé talán szerencsésebb választás. Szerintem muffinsütőben is meg lehet csinálni, legfeljebb kicsit le kell vágni a tetejéből. Kalóriában sem vészes, egy untig elég belőle.

Hozzávalók:

  • fagyasztott leveles tészta
  • személyenként kb. 5 dkg csoki, ét vagy tej ízlés szerint
  • 10 dkg csokinként 1 dl habtejszín

Elkészítés:

A recept igazán egyszerű, a kiolvasztott tésztát belesimogatok a kivajazott formába, és kb. 10 perc alatt 200 fokon. Gőz felett megolvasztom a csokit, amíg olvad, felverem a tejszínt habbá. Étcsokit használtam, általában azt használok süteménykehet, krémekhez. A megolvadt csokit hagyom hűlni, ha már csak langyos, összekeverem a habbal, a kosárkába töltöm. Én körtét tettem mellé, mert az volt itthon, eperrel is, trópusi gyümölcsökkel is remek. Azon nyomban is asztalra lehet tenni, akkor egy könnyű habos desszert. De ha beteszed a hűtőbe, hogy kicsit visszaszilárduljon a csoki, akkor egy finom, sűrűbb csokikrém lesz belőle. Azt hittem, a leveles tésztának nem tesz jót, ha áll a hűtőben, de az egyiket másnap kóstoltam,  mert kettőt készítettem mindössze, és másnap is kifogástalan volt.

Minitorták fehér csokikrémmel

Ehhez a küldetéshez bizony kellenek a kosárka formák, de valószínűleg bárhol kaphatóak. Picit macerás, picit rizikós, picit törékeny,  de a végeredmény mesés. Látványban is, ízben ís.. a nem túl édes tészta az édes krémmel és savanykás gyümölcsökkel, jajjjj de jó..  Az, hogy a kosárkák fele alapból eltörik, ha nem máskor, akkor megtöltve, az kit érdekeeel, ha legalább egy sikerül..  Vedd komolyan a viccet, tényleg óvatosan kell   a kis drágákkal bánni,  lerántom a leplet a technológia  legnagyobb csapdájáról  – tudom, képzavar, de direkt – nem szabad túl vékonyra nyújtani a tésztát, akkor nem fog eltörni. Talán. A recept  eredetije Nigella-tól származik. Már régóta szemezgettem mindenféle egzotikus gyümölcsökkel, vettem is kettőt. Egyik sem az volt, aminek hittem, így járnak a tudálékosok, hehe..   azt hittem passion fruitot vettem , de nem, hanem dragon fruitot.  Kaktuszfélére gyanakszom,  lédús, semleges ízű gyümölcs, nagyon szép, végeredményben csokival keverve tök jó.  A sárga tüskék kiwano-ról nem mondanék semmit…

Hozzávalók 6 darabhoz:

  • 175 g finomliszt
  • 30 g kakaópor
  • 50 g kristálycukor
  • pici só
  • 125 g vaj
  • 1 nagy tojás sárgája
  • 1 ek. hűtött víz

A töltelékhez:

  • 100 g fehér csoki
  • 100 g mascarpone
  • 2 dl tejszín habbá verve
  • gyümölcs, ami tetszik, eper, málna hibátlan megoldás

A tészta jól láthatóan egy omlós tészta, a szokásos módon készítem, mindent bele a tálba, és egyszer csak lesz belőle egy cipó. Részletezve: a hideg vajat felkockázom, összedolgozom a liszttel, a kakaóval, cukorral, sóval, majd mehet bele a tojássárga és a víz, addig formázom, amíg össze nem áll.  A kész cipót félbe vágom. Fél órát kellene hűteni, én negyed órában kiegyeztem magammal. Kivajazom a kosárka formákat, majd kinyújtom a tésztát, és mindkét félből 3 -3 kört vágok ki, picit nagyobbat, mint a kosárka. Kézzel beledolgozom, ha kiszakad befoltozom, érdemes precízen tökölődni, mert így lesz csak szép. Villával megszurkálom a tésztát, majd beteszem a fagyasztóba 10 percre, Nigella fél órát javasol, na ne mááááár…  majd 180 fokon olyan 10-15 perc alatt megsütöm. Ha kész, hagyom hűlni. Az alapos vajazásnak köszönhetően a kosárkák szépen kijönnek majd a formából.

A krém:

Amíg sül a tészta, fel lehet olvasztani a csokit gőz felett, illetve a tejszínhabot is fel lehet verni. Belekeverem az olvadt csokiba a mascarponet, majd a habot, ezzel töltöm meg a kosárkákat. A tetejére megy a gyümölcs.

A dragon fruitot  bele is lehet keverni a krémbe, kipróbáltam, isteni.

 

Faragjunk kosárkát

Linzerből.Vaníliakrémmel. Meg egy kis eperrel. Akkor találtam ki, amikor épp a linzer volt nálunk napirenden, maradt egy kis tésztám, így kibéleltem vele a muffinsütőt, és kosárkákat készítettem. Pont három lett. Csodálatosan kijött a tészta a formából, magam is meglepődtem. Amikor kész lett, megfarigcsáltam, mert girbegurba volt a tészta, mint az ökörhugyozás, ahogy anno nálunk falun mondták. Aztán megtöltöttem pórias, hidegen készítendő vaniliapudinggal, tényleg semmi faxni, és dobtam rá egy epret. Hát nem gyönyörű?

Hozzávalók, na nem csak három darabhoz:

Linzertészta:

  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg cukor
  • 1 tojás
  • csipet só
vaníliapuding, tej

A vajat elmorzsolom a lisztben, hozzáadom a tojás és a cukrot, és villámgyorsan összegyúrom, majd fél órára hideg helyre teszem. Alaposan kivajazom a muffinsütőt, szépen belegyurmázom a tésztát, hogy kosárka legyen belőle. 180 fokon kb negyed óra alatt megsütöm, persze azért figyelem, hogy megsüljön rendesen. Ha kész, hagyom kihűlni a formában, majd kiemelem a kosárkákat, és éles késsel óvatosan nagyjából egyformára farigcsálom őket. Megcsinálom a pudingot, beleteszem a kosárkába.