Gyereknevelésről kívánok elmélkedni, utat akar törni néhány gondolat, ki is nyitom a csapot, akit nem érdekel, keressen egy jó kis sütireceptet a korábbi posztjaim közül.
Amíg nem volt gyerekem, akkor is utat törtek mindenféle gondolatok, elképzelések, nagyon jól tudtam tanácsokat osztogatni a témában, utólag is elnézést mindenkitől. Egy mentségem van, a szándékom nem volt rossz… Nagyon szépen felépítettem a nevelési eszményemet a racionális, inkább szigorú, mint engedékeny módszerről, rendszereket építettem, csak egyet felejtettem el, azt, hogy amint a gyerek megszületik, az érzelmek felülírják a képleteket. Hamar le is tettem a garast amellett, hogy szívvel-lélekkel belemerülök az anyaságba, félreteszek átmenetileg mindent, amiből addig építettem az önértékelésem és az egom. Maximálisan azonosulok a korai kötődés elméletével, azaz ha az első évben a gyermek minden igénye kielégítésre talál, nem szenved a szeretethiánytól, anyahiánytól, ostoba rideg módszerektől, akkor ez megalapozza a későbbi harmonikus, önbizalommal teli, kiegyensúlyozott személyiséget. Önállóbb és „kezelhetőbb” lesz, mert tudja, nem kell követelőznie és cirkuszolnia azért, hogy figyeljenek rá. Asszem, ennél többet nem is tehetek érte… pesze csak őszintén érdemes.. Nem érzem tehernek GZ igényeit akkor sem, ha fáradt és kialvatlan zombi vagyok, mert tudom, egy nap sem fog már visszatérni, menthetetlenül rohan az idő, az én koromban ez már jól érzékelhető. Jelenleg egy mosolygós, nyugodt, békés gyerek, meg vagyunk tisztelve, ez biztos.
Egyre önállóbb és függetlenebb lesz minden nappal, nincs is értelme siettetni az érést. Na, ez az, ami foglalkoztat, az önállóságra nevelés, több szólamban is találkoztam mostanában a problémával. Nem vitatkozom senkivel azon, hogy önállósághoz és életrevalósághoz vezető utat célszerű megmutatni a gyerekeknek. Mi több, nagyon megragadott Geszti Péter egy nyilatkozata, hogy azon töri a fejét, milyen készségeket és képességeket kellene megtanítania a lányainak, amivel majdan 20 év múlva boldogulnak. Nagyon nagy kérdés… ha belegondolsz… ha esetleg nem lesz gáz, a benzin megfizethetetlen lesz… Csak remélni tudom, hogy az önállóan gondolkodni tudó és cselekedni kész csomagot át tudom adni a kisfiamnak. Szépen folyamatában. De nem egy csecsemőnek!!!!!
Megőrülök attól, hogy ez az idióta kor kitalálta, hogy a csecsemőket önállóságra kell nevelni. Aludja át az éjszakát mielőbb, legyen el minél többet magában, játsszon egyedül… önállóan. Azaz, hogy a lehető legkevesebbet zavarja a szüleit. No, de miben is? A Való Világ nézésében? Meg a délutáni sorozatokéban… mert mi másban? Tisztelet a kivételnek, aki három állást vállal a megélhetésért. Azt látom, hogy a gyerekkel való foglalkozás már túl nagy teher a többség számára… Vállalni vállalják, mert hogy néz az ki, hogy nincs gyerek.. amúgy is felnő valahogy.. és a mérhetetlen önzésen és lustaságon, vagy tudatlanságon már kevesen tudnak túllépni. Fáradt is a többség nyilván, úgyhogy ne szívja a vérét még a gyerek is. Nem kell szuperszülőknek lenni, nem erről prédikálok… mi sem vagyunk azok, nem is kell, nem is cél… de hogy én rontsam az esélyeit..?!
Könyörgöm, amit a korszellem diktál, ez nem önállóság, ez a színtiszta magány!!! Persze a kisgyermek életösztöne felülkerekedik ezen, és hamar utat tör hisztiben, szófogadatlanságban, ön- vagy a környezet felé irányuló agresszióban, mert valahogy el kell érni, hogy foglalkozzanak vele, hogy emberszámba vegyék… és ez a helyzet már még inkább embert próbáló feladat…ilyenkor szeretni és nem haragudni rá… ehhez pedig a többségnek se tudása, se lelkiereje, se erőforrása nincsen… marad a csendes megadás, vagy az agresszió viszonzása… és nincs is már hovatovább. Ébresztő!
bistrochezgabi 