Mandulás, mazsolás, lisztmentes, cukormentes

 A lényeg a címben van. Illetve még ennél is sokkal fontosabb, hogy még a hagyományos igényekhez képest is finom lett ez a süti. Ami nem mindig mondható el ezekről a reformcuccokról, ez tény. Bizony, megint fejlesztem az egészséges repertoárt, mert sütni muszáj, hízni meg nem kellene. Ez a süti azonban nem tartozik  a paleo kategóriába, mert vaj és tejföl is van benne. Meggyőződésem, hogy a paleo híve abban tévednek, hogy elhagyják a túrót, a vajat, a tejfölt, ugyanis a nyers tejhez képest ezek nem igazán allergizálnak, sokkal könnyebben emészthetők.  Sőt, ősidők óra részei a táplálkozásnak, ami a nagyszerű joghurt és vajkrém csodákról nem mondható el, azokat el is kell felejteni.  Szóval nem paleo, de cukor- és lisztmentes, alacsony a szénhidráttartalma, még Rubint Réka is megnyalná mind a tíz ujját, bár biztosan picit szomi lenne, hogy nem az ő cuccaikból csiribáltam. Sokat nem kell a tésztával bíbelődni, teához, kávéhoz igen előnyös, de meg lehet kenni pl. Dalfour cukormentes lekvárral, vagy kókuszkrémmel, esetleg citrommal kikevert krémsajttal. Off: a nyírfacukornak botrányosan megy fel az ára. Vajon miért?

Hozzávalók:

  • 4 tojás szétválasztva
  • 3 ek nyírfacukor
  • 12 dkg vaj olvasztva
  • 15 dkg őrölt mandula
  • 3 ek. kókuszliszt
  • 3 ek kakaó
  • 3 ek tejföl
  •  2 tk szódabikarbóna
  • fél zacskó mazsola, ha szereted

Elkészítés:

A tojássárgákat kikeverem a nyírfacukorral, hozzáadom az olvasztott vajat, és tovább keverem, simára, habosra. A kókuszlisztet összekeverem a mandulával és a szódabikarbónával. Hozzáadom a krémhez. Mivel sűrű lesz, a tejföllel kicsit fellazítom, és utána teszem bele a kakaót. Felverem a tojásfehérjét géppel, azt is hozzáadom, végül beleszórom a mazsolát. Kerek tortaformában sütöttem, sűtőpapíron, ahogy a képen is látszik, 180 fokon, olyan 40-45 percig. Ha ruganyos a közepe,de már szilárdnak tűnik, akkor van kész nagyjából.

Reklámok

Kacsazsír de luxe

Luxus kacsazsír, milyen viccesen is hangzik… pedig  jó kacsazsírhoz csak megbízható háznál lehet jutni, jó kacsáról nem is beszélve. Gyerekkoromban mindig tartottunk kacsákat, a vasárnapi ebéd az többnyire kacsasült volt, esetleg pörkölt, természetesen kacsalevessel. Öcsém meg is unta úgy tíz évre a kacsát, a férjem meg sosem rajongott érte, ( jelzem, szerintem sosem evett énelőttem). Én imádom, ahogy a libát is, lila káposztával, gyümölcsökkel, kovászos uborkával, kenyérreeeeeeel. Csak legyen. Amint öcsém felfüggesztette a kacsa embargót, kiadta anyánknak az ukázt, kacsát köll tartani. Ő így szeret alkotni, anyánk kontójára. Nyulat és kutyát is anyánknál tart, két utcával lejjebb. A kaját állja, a szórakozás a mamáé.

Na szóval kacsatartás beindult, Így aztán a mi asztalunkra is csurran-cseppen, húsból is zsírból is. Éppen ez adta az ötletet, hogy a vastag, és szárazra sülő melléből – itt jelzem 2.: utálom a rozé kacsamellet, akkor inkább rágógumi –  inkább készítek rillette-t. Hogy mi a rillette? Zsírban konfitált kacsahús, amit majd kenyérre kenünk, reggelire, hogy kicsit már reggel legyen egy orgazmusunk a konyhában. Is.

Hozzávalók:

  • kacsamell ( csontos)
  • kacsazsír
  • fehér bor,
  • só,

Ahogy én csináltam, az némileg eltér a klasszikus recepttől,de annyira jó lett, hogy nem fogom másként készíteni eztán sem. Feltettem egy nagy lábosban a csontos kacsamellet, öntöttem alá egy kevés vizet és beletettem 2-3 ek kacsazsírt. A húst nem lepte el, az edény alján volt a szaft, így időnként átforgattam, és puhára pároltam fedő alatt. A végén már kicsit sült is, mert el kellett ugranom a naggyal egy rövid időre, és bevallom, állatira elfelejtettem, hogy nem zártam el a gázt. Persze így lett jó!! Amikor elkészült, lefejtettem a csontról a húst és a bőrt, éles késsel felszabdaltam egész kis darabokra, majd visszatettem a zsírba, sőt öntöttem bele annyit, hogy ellepje a húst, illetve  adtam hozzá kb. egy deci száraz fehérbort, és Himalája sót, olyan bazi nagy darabokat, amit a malomba szoktam tenni, őrlésre. Ezek a nagy kristályok nem tudtak mind teljesen feloldódni, viszont kisebbek lettek, időnként ráharaptunk egy-egy sókristályra, eszméletlen jó volt. A sóval kapcsolatos riogatásokat el lehet felejteni, sóra szükségünk van. Amikor már a bőr is egész puha lett, a hús is omlós, mállós állagúvá sül, akkor lesz jó. Amúgy van még egyáltalán Himalája,vagy eladták sónak??

Meghalunk… és ennyi?

Négy évvel ezelőtt, így ősszel kezdődött. Eleinte csak rosszul érezte magát apu, aztán decemberben kiderült,hogy tüdőrák. Február elsején ment el, a legszebb hóesésben. Akkor láttam igazán testközelben a halált. Azt, hogy milyen. Ha az orvosokon múlik, akkor nevezhetjük nyugodtan túladagolásnak. Mert ahhoz nagyon értenek, hogy ne fájjon az elmúlás. Legalábbis fizikailag. Ha mást nem is, ezt megértettem akkor. Hogy a szenvedést lehet csökkenteni, bizonyos esetekben. Ez is valami..

A nyáron kaptam egy könyvet a Bioenergetic Kiadótól, amit akkor félretettem, nem izgatott annyira. Csak mellékesen: hányszor történik ez meg velünk, hogy odatolják az infót az ember orra elé, de nem rabol rá, mert akkor épp más fontos. Aztán utólag kiderül, hogy ott volt ám a segítség, a támogatás, ott volt minden. Csak nem vettük észre, mint a jámbor pap a viccben.  Aki ismeri a tanmesét, ugorgyon.

Egyszer nagy árvíz volt egy faluban, mindenkinek sikerült elmenekülnie, csak a papnak nem. Felmászott a templomtorony tetejére, ott imádkozott.  – Kérlek Istenem, ments meg a vízbefulladástól. Majd nagy hittel várta a választ. Nemsokára arra jött egy csónak, odamentek hozzá az emberek, hívták, hogy szálljon be. Azt válaszolta, hogy nem megy, mert őt Isten fogja megmenteni. Hiába győzködték, hogy elmerül a templomtorony is, nem volt hajlandó beszállni. Nemsokára egy másik csónak vetődött arra, de ő ugyanúgy elküldte őket. Végül egy helikopterrel akarták kimenteni, de azt sem fogadta el, hogy őt majd Isten megmenti.

Végül a víz elérte a templomtorony tetejét, így a pap megfulladt. A mennyben Isten előtt állva megkérdezte. Uram, hát imádkoztam hozzád, hittem Benned, és mégis megfulladtam. Miért nem segítettél? Fiam – szólt Isten – én küldtem két csónakot, és még egy helikoptert is az utolsó pillanatban…

Aztán egy olyan embertől hallottam ezt a könyvet, akitől nagyon sokat tanultam mostanában az életről, a világról, a szeretetről. Templom doktor ajánlotta Anita Moorjani könyvét. Meghaltam, hogy önmagamra találjak – ez a címe. Utam a ráktól – a halál kapuján át – a valódi gyógyulásig – alcímmel. Igen, csodás gyógyulásról van szó, látszatra, bár ennél sokkal több Anita története. Anita végstádiumú rákban halt meg, mondhatjuk ezt,  mert a legjobb orvosi tudás szerint órái sem voltak hátra, amikor bekerült a kórházba. Kómában volt, a  teste már szinte teljesen leállt, de ő látta és hallotta, ahogy az orvosok tájékoztatják szeretteit, arról, hogy nincs tovább. Aztán felébredt, és viszonylag rövid időn belül teljesen meggyógyult, a rák eltűnt. Félúton volt, és megtapasztalta azt, amit hivatalosan halál közeli élménynek hívnak. Gyógyulására a  tudomány szerint nincs magyarázat. Illetve van, hiszen Anita elmondja, mi is történt,amikor átlépte a határvonalat:

” A szabadság és a felszabadultság olyan érzése volt ez, amit a fizikai életemben még soha nem tapasztaltam. Nem tudom másképp leírni, mint olyan boldogság érzést, amelybe hatalmas adag örvendezés és öröm vegyül. Végre megszabadultam beteg és haldoklótestemtől, végre megszűnt mindaz a fájdalom,amit a betegség okozott. 

Nem azt éreztem, hogy fizikailag kerültem máshová – sokkal inkább olyan érzés volt, hogy felébredtem.” 

Izgalmas gondolatok egy más világról…  vagy a másvilágról?

Ezekben a pillanatokban, percekben, órákban megéli a fantasztikus egységet az Univerzummal, magát a teljességet. Megérti, hogy a rákot nem büntetésként kapta, mert valami rosszat tett, nem negatív karmaként, mint ahogy azt korábban hitte. Megértette, hogy azért lett rákos, mert a félelmeivel és a saját hatalmával megteremtette a betegséget.  Megérti azt is, hogy az élet célja, hogy önmagunk legyünk, megéljük önmagunk igazságát, és az a szeretet legyünk, akik vagyunk valójában. Megkapja a tisztánlátás képességét.

A halálközeli élmény messze túl van az elmén, és éppen azért gyógyultam meg, mert a káros gondolatok végre teljesen eltűntek az útból. Nem a gondolkodás, hanem a lét állapotában voltam.

A halálközeli élmény a tiszta tudatosságállapota volt,amely minden korábbi dogma és tan felfüggesztését jelentette. Ez tette lehetővé, hogy testem “újraindítsa” önmagát.

A gyógyulás után igyekszik azt is megérteni, mi lehet az oka annak, hogy mindezt megtapasztalta. “Önmagam akartam lenni, amennyire csak lehetséges, megízlelni és kiélvezni minden pillanatát annak, hogy életben vagyok. “

És talán az egyik legfontosabb gondolata:

A legfontosabb:önmagunk szeretete. Nem emlékszem, hogy valaha is arra bátorítottak volna, hogy becsüljem és szeressem magam  – és soha nem is fordult velem elő, hogy így tettem volna. 

Nem folytatom tovább, mert lehet, mert akit ez megérint, az el fogja olvasni.

Ez a könyv fantasztikus tanításokat tartalmaz. Benne van, amit a világról, annak működéséről, az életről tudni lehet és kell.  Meg amit a halálról. Nem több és nem kevesebb. Olvasd el, kapsz válaszokat, hogy merre tovább.

Forrás:

Anita Moorjani

Meghaltam, hogy önmgamra találjak

Bioenergetic Kiadó

Bagoly a muffinból

Cuki lett, ja, ja. Olyannyira, hogy az 5 és fél éves Botond, akinek – többek között  – szántam, nem volt hajlandó megenni, annyira sajnálta. Mindjárt el is gondolkodtam, hogy néha mi, felnőttek lehet, hogy túlagyaljuk a gyerek szórakoztatását, a magunk szórakoztatására… azért remélem, nem kergettem a kissrácot a növényevés rögös útjára a baglyokkal…  Az ötletet valahol a Pinteresten találtam. Bagoly korszakomat élem, megdöbbentő dolgokra vetemedtem, de erről  majd máskor. A muffin tésztája a szokásos Nigella vaníliás alap, a tetején készen kapható mogyorókrém van, a keksz a nagy klasszikus, amerikai Oreo Aldiban kapható mása, cukorka a szeme, meg a csőre.  Semmi rendkívüli. A dekorálás nem több, mint 10 perc,a végeredményt meg mindenki imádja. A kekszről még annyit, hogy olyan, mint a mi Pilótánk, csak kisebb, és majdnem fekete a tészta, ilyet kell keresni.

Hozzávalók 12 darabhoz:

  • 125 g lágy vaj
  • 125 g cukor
  • 2 nagy tojás
  • 125 g liszt
  • 2 tk szódabikarbóna
  • 2-3 ek tejszín

Díszítéshez:

  • mogyorókrém/csokikrém
  • cukordrazsé
  • Oreo jellegű keksz

A sütőt 190 fokra előmelegítem.  Turmixgépbe teszem a hozzávalókat a tejszín nélkül, és összekeverem. A legvégén adom hozzá a tejszínt. Ha kézzel keverjük össze, akkor először a vaj a cukorral, majd a tojás, végül a liszt illetve a tejszín. Beteszem a papírkapszlikat a formába (kisebbeket használj, ne a legnagyobbakat,és félig töltsd csak meg), majd mehet a sütőbe olyan 15-20 percre. Ha kész, kiveszem a formából, és a rácson hagyom kihűlni. A domború tetejét levágom, és megeszem. Rákenek a vágott felületre egy bő teáskanál csokikrémet, szétválasztom a kekszeket, a fehér krémes lapot használom. Erre a lapra ragasztom a cukorkát, legyen kancsal, úgy az igazi.Ráteszem a krémre a kekszeket, majd végül élével egy másik cukorkát  az lesz a csőre.

Forró őszre számítok

 Imádom ezt az újságírói közhelyet. Tegnap megkezdtem az ez évi sütőtökös szezont, ki merem mondani: forró őszre számítok.  Augusztusban már ezzel programozzák a népeket: idén forró őszre számítanak a gazdák, téglagyártók, az ellenzék, meg mindenki. Szerintem meg az ágy és a sütő legyen forró, máris átalakul a sok pangó energia, máris teljesen lényegtelenné válik, mit köhögnek a tévében.

A francia Marie-Claire  Idées kiadványában találtam ezt a receptet, gondoltam, kipróbálom, legyen picit másabb az első sütés. És persze nem  csalódtam, a rozmaring illata átjárta a tököt, a méz és az olaj együtt gazdagabbá tette a sült tök magot meg mindenki imádja szerintem, az egy hibátlan találmány.

Hozzávalók:

  • néhány levélke rozmaring
  • méz ízlés szerint
  • kevés olívaolaj
  • tökmag

Elkészítés:

Meglocsoljuk, megsütjük, megesszük. Nincs mit ragozni.