Meghalunk… és ennyi?

Négy évvel ezelőtt, így ősszel kezdődött. Eleinte csak rosszul érezte magát apu, aztán decemberben kiderült,hogy tüdőrák. Február elsején ment el, a legszebb hóesésben. Akkor láttam igazán testközelben a halált. Azt, hogy milyen. Ha az orvosokon múlik, akkor nevezhetjük nyugodtan túladagolásnak. Mert ahhoz nagyon értenek, hogy ne fájjon az elmúlás. Legalábbis fizikailag. Ha mást nem is, ezt megértettem akkor. Hogy a szenvedést lehet csökkenteni, bizonyos esetekben. Ez is valami..

A nyáron kaptam egy könyvet a Bioenergetic Kiadótól, amit akkor félretettem, nem izgatott annyira. Csak mellékesen: hányszor történik ez meg velünk, hogy odatolják az infót az ember orra elé, de nem rabol rá, mert akkor épp más fontos. Aztán utólag kiderül, hogy ott volt ám a segítség, a támogatás, ott volt minden. Csak nem vettük észre, mint a jámbor pap a viccben.  Aki ismeri a tanmesét, ugorgyon.

Egyszer nagy árvíz volt egy faluban, mindenkinek sikerült elmenekülnie, csak a papnak nem. Felmászott a templomtorony tetejére, ott imádkozott.  – Kérlek Istenem, ments meg a vízbefulladástól. Majd nagy hittel várta a választ. Nemsokára arra jött egy csónak, odamentek hozzá az emberek, hívták, hogy szálljon be. Azt válaszolta, hogy nem megy, mert őt Isten fogja megmenteni. Hiába győzködték, hogy elmerül a templomtorony is, nem volt hajlandó beszállni. Nemsokára egy másik csónak vetődött arra, de ő ugyanúgy elküldte őket. Végül egy helikopterrel akarták kimenteni, de azt sem fogadta el, hogy őt majd Isten megmenti.

Végül a víz elérte a templomtorony tetejét, így a pap megfulladt. A mennyben Isten előtt állva megkérdezte. Uram, hát imádkoztam hozzád, hittem Benned, és mégis megfulladtam. Miért nem segítettél? Fiam – szólt Isten – én küldtem két csónakot, és még egy helikoptert is az utolsó pillanatban…

Aztán egy olyan embertől hallottam ezt a könyvet, akitől nagyon sokat tanultam mostanában az életről, a világról, a szeretetről. Templom doktor ajánlotta Anita Moorjani könyvét. Meghaltam, hogy önmagamra találjak – ez a címe. Utam a ráktól – a halál kapuján át – a valódi gyógyulásig – alcímmel. Igen, csodás gyógyulásról van szó, látszatra, bár ennél sokkal több Anita története. Anita végstádiumú rákban halt meg, mondhatjuk ezt,  mert a legjobb orvosi tudás szerint órái sem voltak hátra, amikor bekerült a kórházba. Kómában volt, a  teste már szinte teljesen leállt, de ő látta és hallotta, ahogy az orvosok tájékoztatják szeretteit, arról, hogy nincs tovább. Aztán felébredt, és viszonylag rövid időn belül teljesen meggyógyult, a rák eltűnt. Félúton volt, és megtapasztalta azt, amit hivatalosan halál közeli élménynek hívnak. Gyógyulására a  tudomány szerint nincs magyarázat. Illetve van, hiszen Anita elmondja, mi is történt,amikor átlépte a határvonalat:

” A szabadság és a felszabadultság olyan érzése volt ez, amit a fizikai életemben még soha nem tapasztaltam. Nem tudom másképp leírni, mint olyan boldogság érzést, amelybe hatalmas adag örvendezés és öröm vegyül. Végre megszabadultam beteg és haldoklótestemtől, végre megszűnt mindaz a fájdalom,amit a betegség okozott. 

Nem azt éreztem, hogy fizikailag kerültem máshová – sokkal inkább olyan érzés volt, hogy felébredtem.” 

Izgalmas gondolatok egy más világról…  vagy a másvilágról?

Ezekben a pillanatokban, percekben, órákban megéli a fantasztikus egységet az Univerzummal, magát a teljességet. Megérti, hogy a rákot nem büntetésként kapta, mert valami rosszat tett, nem negatív karmaként, mint ahogy azt korábban hitte. Megértette, hogy azért lett rákos, mert a félelmeivel és a saját hatalmával megteremtette a betegséget.  Megérti azt is, hogy az élet célja, hogy önmagunk legyünk, megéljük önmagunk igazságát, és az a szeretet legyünk, akik vagyunk valójában. Megkapja a tisztánlátás képességét.

A halálközeli élmény messze túl van az elmén, és éppen azért gyógyultam meg, mert a káros gondolatok végre teljesen eltűntek az útból. Nem a gondolkodás, hanem a lét állapotában voltam.

A halálközeli élmény a tiszta tudatosságállapota volt,amely minden korábbi dogma és tan felfüggesztését jelentette. Ez tette lehetővé, hogy testem “újraindítsa” önmagát.

A gyógyulás után igyekszik azt is megérteni, mi lehet az oka annak, hogy mindezt megtapasztalta. “Önmagam akartam lenni, amennyire csak lehetséges, megízlelni és kiélvezni minden pillanatát annak, hogy életben vagyok. “

És talán az egyik legfontosabb gondolata:

A legfontosabb:önmagunk szeretete. Nem emlékszem, hogy valaha is arra bátorítottak volna, hogy becsüljem és szeressem magam  – és soha nem is fordult velem elő, hogy így tettem volna. 

Nem folytatom tovább, mert lehet, mert akit ez megérint, az el fogja olvasni.

Ez a könyv fantasztikus tanításokat tartalmaz. Benne van, amit a világról, annak működéséről, az életről tudni lehet és kell.  Meg amit a halálról. Nem több és nem kevesebb. Olvasd el, kapsz válaszokat, hogy merre tovább.

Forrás:

Anita Moorjani

Meghaltam, hogy önmgamra találjak

Bioenergetic Kiadó

Reklámok

Kézműves ízek vására

Elmentünk tegnap a Millenárisra, a Kézműves Ízek vásárra. Régóta vesszőparipám ez a téma, hiszem, vissza lehet és vissza kell térni az ipari szemét fogyasztásától a valódi alapanyagokból készült ételekhez. Ez persze nem olcsó és állatira nem kényelmes, mert utána kell járni, és főzni kell, ez pedig a mai nők zömének inkább teher, mint vállalt küldetés. De ezt mindenkinek magának kell tudnia. Nemzetgazdasági vonatkozásokról nem értekeznék, pusztán annyit magyar embernek magyar alapanyagot, már ha megfelelő minőségű. Akinek van egy talpaltnyi földje – apukám mindig ezt mondta, annyi kell, hogy megéljen belőle egy család, ha beütne valami végzetes – az eheti a saját zöldséget, gyümölcsöt. Meg kell ugyan dolgozni érte, de legalább tudja, mit eszik. És akár hiszed, akár nem, de a termésben pedig benne van a művelés során hozzáadott energia és szeretet, ettől jobb az otthoni.

Szerencsére egyre több manufaktúra létezik, komoly felfutás látható, gondolom, vannak egyre inkább akadnak lehetőségek forrás teremtésére.  Ma már korszerűbb eszközökkel, de hagyományos receptekkel, eljárásokkal készítenek ezek a termelők élelmiszert, legyen az méz, lekvár, sajt, olaj, bor, kolbász, tészta, csokoládé, tea, fagyi, pálinka. A hétvégi kiállítás és vásár őket hivatott bemutatni, itthonról és Erdélyből. 1900 Ft-ra kalkulálták ki a belépőjegyet, én ezt drágállottam, mert igazából másfél óra alatt végig lehetett bogarászni a kiállítást. Igaz, hogy 1000 Ft-ot beszámítottak, ha valaki 4000 Ft felett vásárolt egy meghatározott helyen, mi nem éltünk ezzel, bár ennél többet költöttünk,  de több helyen vásároltunk. Mindemellett mégis azt gondolom, ha az a cél, hogy minél szélesebb közönség találkozzon a termelőkkel, és ők valóban tudjanak árulni, akkor nem lehet ennyi pénzt elkérni belépőre.

Kézműves élelmiszert vásárolni nem olcsó, azt hiszem, kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a mindennapjaik része legyen. Mivel kicsi a volumen, mindennek megkérik az árát, érthető. Egyre vonzóbbak a csomagolások, már senki sem dolgozik marketingstratégia nélkül, ez jól látható. Ami engem igazán érdekelt, a sajtok, a lekvárok, mézek, csokoládék, szörpök, üdítők voltak.  Meg ami még megtetszett. Tudtam, hogy léteznek csokoládé manufaktúrák, de nem gondoltam, hogy ennyi van, és ilyen komoly minőségben készítenek fantasztikus csokit. Vettünk is gesztenyével töltött, illetve sütőtökkel ízesített pralinét…  szó bennakadt.  Zselici termelőtől vettünk lekvárt, konkrétan alma-piros szőlő ízűt, elképesztően finom és illatos, nem lesz ideje megromlani, az biztos.

Több cég készít már cukormentes préselt gyümölcsleveket, amelyeket nagy, csapolható dobozban árusítanak, olyan300 ftkörül van literje. Ezért persze vehetnék jó másfél kiló almát és préselgethetnék itthon, meg is fontolom.

Egyre kreatívabbak a sajtkészítők is, nagyon komoly sajtkínálattal találkozhattunk, mi egy körösladányi termelőtől vettünk mézes-diós és kapros ordát, illetve egy töltött mozzarellát… nekem nagyon ízlettek.

Méztermelők is sokan voltak, megleptem magam egy üveg bodzás mézzel, nem akarok ömlengeni, egyszerűen perfekt. Ahogy isteni feketeribiszke szörpöt is beszereztem, meg egy kis mézeskalácsot a székelyudvarhelyi mestertől. És ne feledjem a szegedi fűszerpaprikát, ezt mindig csak termelőtől vásárolom.

Tényleg csak apróságokat vettünk,  a horror árak miatt is, meg hát a jövő héten érkezik a mangalicakolbász, a vidéki rokonságnál be tudunk szerezni ezt-azt, nyáron anyukám kertje is biztos forrás… amúgy meg marad a budafoki piac, megbízható helynek hiszem azt is.

..s ami mögötte van

Napok óra nézegetem ezt a Zorán plakátot. Jubileumi, tizedik nagy koncertre invitál, de enélkül is  minden tiszteletem a mesteré, szeretem a nazálisát.

De mit akar üzenni ez a plakát?

Ki az a nő a háttérben? Afelesége? Őt is nagyon bírom, azon színésznők egyike, aki őszintének és hitelesnek tűnik civilben is. Színészeknek ez nem mindig szokott menni.  De nem is ez a lényeg… A lényeg, hogy nem találom a produkció értelmét…  A marketinges csapat mit gondolt akkor, amikor ez lett a koncepció? Miért gondolták, hogy a nyakába kell varrni egy nőt..? Arctalanul…  Na, de szorongatja a kezét… akkor biztosan ismeri… de mi a rossebért bújt el..  engem ez gyötör!!! És a cím? Körtánc. Ez meg itt feleségcipelés.. láttam valamelyik csatornán, a skandinávoknál klassz versenyek vannak… a titok amúgy a kicsi, sovány asszony… mondjuk én ezt buktam…  de akkor se értem ezt a plakátot..

Valaki mondja meg, hogy mért, mért mért…

A kép forrása:

akosiroda.hu